Már augusztus elején érezte reggelente a teraszon állva a Drávát. Nem az orrával. Köztudottan a család legrosszabb szaglószervével rendelkezett. Mégis valahogy a levegőben. Igen , az illatok is, de több. Az évek alatt rituálévá vált szeptember elején a túra. Az utolsók voltak mindig a szezonban, a barcsi szabad-strandon, az irodában ellenőrizhetően. Az időpont kicsit nyűgös, gyerekeknek iskolakezdés, feleségeknek plusz teher. A férfi-röfögés önző. A nyári bezárás után, új étlappal indulva nyakig a munkában. Emiatt nem volt alkalma lassú szemlélődő készülődésre, ami pedig, lássuk be, nagyon kívánatos és elengedhetetlen a jól sikerült kiránduláshoz. Rohanó pakolás, és a “mimaradotthon” folyamatos szorítása. Felszerelte a kajakot az autó tetejére, és a mentőállomás felé vette az irányt, ahol a Multiplába került mindenki mindene, a tetejére a kenuk és a kajak. Az “olasz” meg sem áll az Őrtilosi táborhelyig. Ők maguk vonattal mennek, az autóban nem maradt hely a rengeteg holmi mellett. Nem bánta. Évtizedek óta mindenhova autóval jártak a vasút eltűnt az életükből.
Kajakos Horgász 